Game of Thrones-wiki
Advertisement

Tywin Lannister a Lannister ház feje, Casterly-hegy ura és Nyugat őrzője volt, az első négy évadban volt jelentős szereplő.

Cersei, Jaime és Tyrion édesapja, tehát Joffrey és Tommen királyok nagyapja volt, ő vezette a Lannister seregeket Robb Stark seregei ellen a Folyóvidéken, katonái feldúlták a Folyóvidéket. Akkor érkezett Királyvárba, amikor Stannis Baratheon ostromolta a várost, és seregével visszaverte az ellenséget. Onnantól kezdve közvetlenül vett részt a birodalom kormányzásában, és kinevezte magát Joffrey király Segítőjének. Ő szervezte meg a Vörös Nászot is, mely során Robb Starkot meggyilkolták. Mikor Joffreyt megmérgezték, Tywin kezdettől fogva törpe fiára, Tyrionra gyanakodott, akit mindig is megvetett, és jelentős szerepe volt Tyrion halálra ítélésében. Tyrion azonban bosszút állt apján a sok kegytelenségért, amit mindig okozott neki, és mielőtt elmenekült Királyvárból, egy számszeríjjal megölte.

Advertisement